Nem értelmes, magam sem tudtam mit akarok. De a blog számomra azért értékes mert ahogy vesszük mikor indult épp egy olyan korszak jött az életembe amire szívesen emlékszem vissza és ami eseménydús volt. Más kérdés hogy az utolsó bejegyzésnél már ezt nem mondhatom el. Mindenesetre vicces.


Jó most utoljára mondom el hogy szarul érint az egész csajos naplós dolog és sosem értettem vele egyet, nos aki még1x ezzel jön nekem vagy msnen vagy az életben azt törlöm innen-onnan leszarom mert mostmár engem idegesít hogy magyarázkodnom kell egy olyan dolog miatt amiről nemtudom kifejteni mennyire hányok és aki ismer úgysem kérdőjelez meg mert tudja ezzel a nyilvános külső cinkeléssel kilehet borítani. Most telt be a pohár.puszi.



Hát tegnap azthittem majd egész este msnezni meg tvzni fogok és semmi jobb dolgom nem lesz meg búslakodom azon hogy a fene vigye el most lehetnék oberhausenbe is. Ehelyett jött egy program aminek nagyon örültem. Ráírtam Mattre egy piti dolog miatt már nem is emlékszem mi miatt, és ő meg mondta h kérdezhet e valamit, és a beleegyező válasz után mondta hogy itt aludhatna e nállam aznap este szolnokon én meg mondta hogy persze nyugodtan. Nos akkor örültem mert tudtam úgyis nevetni fogunk mindenen egész este ahogy mindig mikor együtt vagyunk. 19:25re kimentem elé az állomásra és aztán eljöttünk hozzánk, de természetesen felpakoltunk magunkat dohánnyal mert az kell, az azért kell:).XD Majd beszélgettünk nagyon nagyon sokat. Természetesen mindent kiparodizáltunk meg viccesebben mondtuk hogy legyen min nevetni, majd az este aladtt felhivtuk a Cht is hogy ugyan meséljem már mivan vele. Amúgy ilyen lightos programokat csináltunk mint mondjuk myvip, vagy a gayromeo.com xD Meg hát arra is rájöttünk mindketten "normálisak" vagyunk. Azt terveztük hogy ma megyünk Alteregoba Dináékkal de ez csak Mattnek jött össze én nem tudttam menni bizonyos okok miatt. (nincs pénzemxDD, meg a hajam szar) na mind1. Tegnap este néztünk a National Geograpicot. Igazából én azon bealudttam és már félálomban voltam mikor Matt felkelt hogy nem szívunk e el egy szál cigit? mondom mért ne? Majd azután már télleg aludttunk. Ma pedig 10kor keltünk, de hát észrevettem hogy volt egy nem fogadott hívásom: Balázs Wiktor:D 06:15kor:D ezért szeretem.(L) jó hogy olyan időtájt szombaton meg se hallom. Elkészültünk Mattel, hallgattunk egy kis Tokio Hotelt, majd lazultunk röhögtünk. Kilépve az utcára annyira már nem röhögtünk mert rohadtul fujt a szél és csapkodott szembe az eső. Szinte sírva a szenvedéstől probáltunk eljutni a buszmegállóig. Ami sikerült, és Matt épp hogy elérte a vonatát. Én meg jöttem vissza haza, de most megyek ki mamáékhoz csak úgy, aztán jövök vissza és ellazázom a napom. Hát jó volt ezaz este.(L):D

Hát most írt rám a Nicca hogy ne legyek elkeseredve nem forgattak semmit Oberbe, de mondom én akkor is elvoltam keseredve mert attól hogy nem forgattak semmit én még nem voltam ott.



Hát most már zsinorban nem jön össze sosem az amit nagyon szeretnék újra átélni mint akkor 07 novemberében, de természetesen ezt valami mindig meghiúsítja. Most éppen Én magam híusítottam meg. Ez egy koncert németországban ráadásul TokioHotel, jó aki ismer tudja hogy ez hozzátartozik a hóbortjaimhoz hogy a th koncerteket valahogy nagyon birom. És most még a jegyek is megvoltak, nagyba megrendeltük már meg is volt hogy megyünk erre jött ez a költözési procedúra és én fejemet elvágva abba fordítottam a pénzt ami talán nem volt rossz ötlet ha alakult is volna belőle valami ezideáig. Ma van a koncert napja Oberhausenbe került megrendezésre és annyira ott akartam lenni. Aki olvassa biztos szerencsétlennek tart meg gyerekesnek de nekem ezek a koncertek felüdülést jelentenek pláne ha meg nem magyarországon van. Igenis sajnálom hogy nem vagyok ott pár barátnőmmel ellentétben. Sőt mi több nem tudom ez hogy történhetett meg, ilyenkor látszik hogy minden egyszerre nem jöhet össze valamit valamiért. Én pedig semmiről nem voltam hajlandó lemondani úgy gondoltam 5 legyet egy csapásra, hát most a nagy magabiztoságomban elúszott az a buli amire szükségem lett volna. Különben most jó nagy pech sorozatom van semmi nem jön össze amit eltervezek, mintha amit kigondolnék üres gondolatok lennének. És nem akarom hogy mások azthidjék hogy mindig csak a szám nagy mert az engem is szokott idegesíteni mikor másnál tapasztalom. Úgy hogy majd biztos lesz jobb is.
Hétfőn megyek végre fodrászhoz! Ennek mindig úgy örülök mert már október óta nem voltam, de Erzsike mindig olyan jól levágja a hajamat hogy még azért most is van valami fazonja. Na és szóval már utálom a hajam mert már nagyon hosszú és kerekíti az arcomat és nagyon szar sztem. Na de mind1. Ma semmi dolgom nem lesz, mindjárt összedobok valami kajcsit magamnak és talán főzök egy kávét. Cigi nélkül mert hogy az nincs de mindjárt számolok aprót.


Hát most sem jött össze, de mindenkinek aki ott van jó szórakozást kivánok meg mindent. És ma véletlen sem fogom nézni a fanoldalakat hogy hírt kapjak mivan a König Pilsener Aréna közelében vagy beleséjen.
Itt van egy kis nosztalgia.



És akkor elősször és utoljára róla.

Olyan jólérzem vele magam, nemtudom ez hasonló e nálla is az én esetemben de valahogy huzamosabb ideig vele minden más. Tavaly ugyanez volt egy másik személyel, Bory erre csak aztmondja tudatalatti hogy nincs más aki jönne helyette. De most mindegy tudatalatti vagy komolyabb a lényeg  hogy jó vele és felé sokkal nyiltabban nevetek mint a körülötte lévők felé. Persze semmi különleges nincs benne, sőt mi több elveszne az átlagosság homályában de a hétköznapjaimat ő zengi be már mikorxd És igazából az a nézés fogott meg amit ha le lehetne írni haragos önző (részegesgyilkosxD)  pillantásnak hívnám. Mivel jólérzem vele magam, érdekel az is mit gondol rólam, bár nem lesz ismertségünk hosszútávú és nem is akarok semmit tenni azért hogy az legyen de azért jó hogy még itt vagyunk és nevethetünk együtt vagy csak nézhetünk hülyén a távolba. Mindig őt várom ott bennt hogy vajon mikor bukkan már fel, és mikor ez megtörténik csak szépen lassan elindul a napunk nemis csak az átlagosság homályával hanem tudatlanság homályával is....amúgy ő egy lány.

(Ezt az illetőt ugysem ismeri senki, csak Bory tudja ki az meg Wiktor.)

 

Más vízekre.

Hát amúgy az egyik legjobb a Bory itt van velem hisz hol máshol is lenne nem ment ki Texasba ahogy igérte és én ezért hálás vagyok komolyan, de a másik legjobb elment tök messze és nemtudom még kitölteni azt a részét a szívemnek amit belőle neki adttam de nem is fogom az már az övé. Hiányzol Wiktor.


Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.

 



Hát amúgy sok mindent megértek és nagyon sok mindent elnézek, tolerálok, sok mindenért nem szólok. Néha úgy gondolom a hozzá jobban értő ember biztos jobban tudja mit én és inkább hallgatok nehogy hülyeséget mondjak vagy hasonló. Egy dolog van amivel ki lehet borítani ha másnak a külsejét szidják. Énis szoktam akkor mikor a következőket látom:
-zsíros igénytelen csapzott haj.
-igénytelen öltözet.
-rohadt fogak,büdös száj.
-pattanásos arc.
-igénytelen smink.
Mert az tehetne azért hogy jobban nézzen ki mégsem tesz, hát akkor viselje el hogy mások megnézik és lemondják.
Ám amikor valaki tesz azért hogy beolvadjon valahova, amikor valaki nevet boldog, mikor mindennap rendberakja a haját és sokat bajlódik a sminkjével és hetente vesz magának új rucikat akkor az nem érdemli meg hogy leszolják. Igazából igen mindenkinek van véleménye ahogy ez most a Holi blogján található legrondább lány kategóriában kiderült, ettől a véleménytől nem lehet megfosztani senkit mert mindenkinek saját dolga hogy mit gondol. De amikor ezt nézett, ismert blogokon kijelentik az már súlyos dolog és nem azért írok ilyenek mert megszomorodott vagyok és nem bírom poénra venni hanem azért mert kibaszott szar érzés ezt annak olvasni aki szerepel rajta, mondhatom úgyis hogy ha az illető lány éppen indult valahova lehet lemondja mert nem érzi magát jónak oda, vagy ha el is megy folyton azon fog gondolkozni vajon ő meg ő azt nézte télleg csúnya e. Nagyon sok mindent elpusztíthat egy lányban az a kijelentés ha azt vágják a fejéhez h " te bzmg csúnya vagy" Ha valaki az én környezetemben ilyet mond elgondolkozok rajta hogy érdemes e azzal az emberrel foglakozni. Igen énis ott voltam ezen a csajos estén, de kiborultam mert nagyon érzékenyen érint és személyesen is bántott. Nem azért mert csúnyának tartom magam hanem azért mert akár még énis lehetek az vagy bárki és én tudom hogy nekem úgy esne ha ilyet olvasnék magamról mintha a talajt rántanák ki alolam.

De még azt kell mondjam télleg senki ne vegye magára. A listán szereplő lányok nem csúnyák. Annyira más a világ mindenkiben és az hogy te kit tartasz szépnek nem egyenlő azzal hogy az szép is.

Ha szereted magad és tudod hogy jó vagy, tudod hogy van aki szeret, hogy vannak barátaid-családod, és szépnek látod magad a tükörben akkor semmilyen lista nem árthat neked.

na puszi ezt a hülye bejegyzést csak azért írtam mert kijött belőlem.



Tudom hogy hülye nyávogásnak tűnik de kivagyok akadva mert fogy a sminkem és most épp nincs pénzem újakat venni anélkül meg összeesik az arcom. Amúgy akik ismernek tudják hogy ha nincsenek nállam a smnkeim vagy valami én tiszta hülye vagyok. Ez talán egy önbizalomhiánynak gyanús ki bejegyzés de én csak őszinte vagyok, mindenkinek vannak hülyeségei. Mint pl Holinak aki képes volt ma feltenni a blogjára azt a képet ahol úgy nézek ki mint valami hányadék. De amúgy az a kép senkinek se tetszett azok közül akik rajta vannak, pedig sztem mindenkiről jó csak rólam szar. Ma pedig iskolába voltam, összevesztem megint Rácz Diával, azzal a hülyével. Üzenem neki hogy egy: Idióta. Túl hülye ahoz szerencsétlen lány hogy egyáltalán átlásson rajtam, pedig lehetne fele akkora agya mint amekkora karja vagy segge van, vagy a nagy fekete loboncáról már ne is beszéljünk. Most épp itt van előttem egy pohár limondádé meg egy kis almáspite. Az előbb pedig csoki pudingot ettem. Azelőtt meg rántottát, ilyen lightos vacsi ez. Most meg gondolkozom kitől kunyizzak pénzt a smnikekre. Most hívott a Tris pénteken amúgy glambe, de nemhiszem hogy megyek mert kitudja még hogy alakul a hetem.

 

Figyelemre méltó az érzelmek hatalmas befolyása az emberi természetre. Lehet valaki bármilyen közönséges, mihelyt erős és igazi érzést fejez ki, a belőle áradó különös fluidum megváltoztatja arckifejezését, élénkíti mozdulatait, színessé teszi hangját. A szenvedély hatása alatt gyakran a legostobább ember az ékesszólás legnagyobb magaslatára lendül, ha beszédben nem is, de gondolatban, s olyan lesz, mintha valami tündöklő szférában lebegne.


Oberhausen a szívem szakad meg érted.
Dont cry for me Oberhausen.xDDDDDDDDDDD

3568



Én valahányszor tévedésből benyitottam valahova, ezt betű szerint és képletesen egyaránt mondom, mindig valami váratlan aljasságot fedeztem föl. Ha a társadalmat hirtelen ki lehetne fordítani, mint egy kesztyűt, és megnézni a belsejét: valamennyien elájulnánk az undortól és a rémülettől.


Az évek néha úgy röppennek el,
hogy észre sem veszed,
s felnőttél.

A vágyakon szárnyaló álmaid
már messzire járnak,
halványak.

Egy tiltó hang és egy kőkemény fal...
innentől kinyílik a szemed,
felébredsz.

Zavarban vagy, a helyzeted miatt,
máshogyan látod a dolgokat:
élesen.

Rádszakad a felelősség, ne félj
a félelem nagy ellenség:
megbénít.

Bátran indulj kívánt Célod felé,
- s hibáid felfogva tanítóként -
Eléred!...



A tegnapi bejegyzésemet kicsit eltulzoztam és a jó dolgokat a hétvégéről pedig összecsaptam benne pedig azért volt olyan amikor annyit nevettem hogy kiesett a kezemből az is ami benne volt. De hát ilyen bejegyzést tesz a szar hangulat. Most keltem fel és nemsokára indulok a suliba, csak kéne valahonnan szereznem egy szál cigit. Nem is írtam tegnap mikor jöttem haza a nyugatiba találkoztam Karaszek Dáviddal meg Krausz Dáviddal így amennyi időm volt még a vonatig azt nem unatkoztam végig. Előtte meg ugye butorokat pakoltunk Mattel meg Holival, és Mattel annyit röhögtünk mert tök viccesek voltunk ahogy az utcán görnyedve sírva a röhögéstől majd elesve pakoljuk a mosógépet meg a hűtőt:D Előtte meg most hagy meséljek a laklásról amit kivettünk holival: Annyira eltudom képzelni a szobámat berendezve és annyira pont olyan környéken van amitől mindig jó kedvem lesz mert lakótelep ilyen panel övezet és nekem ez télleg jó mert nemtudom mért de jó. Jaa és a ribancokról részletesebben: Én télleg jól éreztem magam, csak most akkora volt a füst meg annyit cigiztem hogy volt egy idő mikor ugy beszédültem hogy nem bírtam egyenesen menni és fel kellett mennem az ablakhoz hogy ott hátha jobb lesz, pedig én aztán nem szoktam az ilyeneken kiakadni. Végre Kennyvel is tudttunk beszélni, igaz hogy csak vicces témákról de tök jól elvoltunk és megkedveltem:) Meg az is jó volt mikor ugye mentünk Mattnek énekelni 4en (reni,én,holi,betty) az Azért vannak a jóbarátokat és kibaszott fars volt, az ember nem is gondolná hogy milyen szar a hangja mirofonban:S Ez teljes légés volt de az a lényeg hogy Mattnek tetszett és én amúgy csak ezért vállaltam el hogy Mattnek örömet okozzak vele nem pedig azért hogy csillogtassam magam meg a hangom. De amúgy Matt majdnem sírt de arra még volt időnk hogy a "szinpadon" nevetgéljünk hülyeségkről beszélve. Meg volt egy fiú akinek már megint elfelejtettem a nevét és leRékázott onnantól Réka lettemxD A baj az volt hogy Wiktor nem volt ott, de hát nem lehet minden tökéletes. Most meg mindjárt átmegyek a szomszédhoz hogy adja oda a töltöjét hogy feltöltsem a telefonom hogy betudjam kapcsolni és megadni anyámnak holi uj számát hogy felhivja. Hát most szarabb idő van mint tegnap. Na mind1. Mostmár sokkal optimistább vagyok mint tegnap csak vannak néha olyan napom mikor kijön az összes sikerélmény belőlem és a szar jön helyette. Na puszi. Ja és ugyanúgy kedves leszek:DDDDD



Most jött el az hogy attól a tulajdonságomtól mondok búcsút amitől azthittem hogy sosem fogok. De mostmár muszály mert sok bajom származik belőle. Pl nem ártana megbecsülni de leszarom ezt is. Rohadtul felbassza az agyamat a kibaszott költözésből adódó okmányok amik még mindig nem oldóttak meg, és hagy írjam le kurvára nem az én hibámból nem. Bassza az agyam az is hogy folyton benyomodik a kurva caps lock és hogy itt vagyok szolnokon és egy hangot szólok arra felfigyel anyám mert itt rohadtul nincs MAGÁNÉLETEM. Felteszi valaki a kérdést: Csak ennyi a bajod? szerencsétlen. Igen basznád meg ennyi, most van az a pont  hogy kiköltözök valahova új zélandra és senkit nem akarok látni többet. Kivétel nélkül senkit. Akit mégis azt egy hónap mulva talán. Tudom hogy lehiggadok egy perc múlva és ismét mosoly ül a számra, de nem jó itt. Csütörtökön este felmentem pestre a mechwartra ahol közölte holi hogy hétfőn kikell költözni, igazából nem nagyon érdekelt csak abból a szempontból hogy akkor énis máshova fogok költözni, holi mondta hogy ő jó néven venné ha vele költöznék én meg belementem, pedig biztos lesznek ott baráti veszekedések. Megnéztük este holival a titanicot meg vettünk smacket meg somlói galuskát meg kakaóscsigát. Másnap pénteken felkeltünk elkészültünk és elmentünk megnézni a deákon egy lakást ami elég szar volt de nem a legszarabb a lényeg hogy nem kellett. Majd vissza a mecwartra ahol már ott voltak Matték. (matt,heni,chris.) christ ott ismertem meg: hasonlít egy kicsit dennre. Majd elkészültünk a ribancokra, igaz hogy nem úgy ahogy az előzőekre részemről mert holi aztmondta ugyan hogy majd ott a glambe átöltözök de én mégis inkább még a lakásban öltöztem át mert nem akartam bármim is elkeveredjen, de amúgy nem vittem tulzásba, az eddigiekhez képest igazán lazán néztem ki. A sminkemet viszont elvittem mert azt mindenképp meg kellett erősíteni. Na szóval odamentünk ahol már ott volt Betty, majd jött Reni és elpróbáltuk az Azért vannak a jóbarátokat hiszen azt adttuk elő Mattnek az est fénypontjaként. Majd Bory felhívott hogy mégis jön az estére aztán baszott jönni. Majd 9 lett és az emberek elkeztek beszálingózni, én meg úgyis tudttam hogy mit fogok csinálni az estén, azt mint a többin. Majd megjöttek Kennyék és az volt a legjobb mikor karaokeztunk. Majd előattuk Renivel Bettyvel meg Holival Mattnek ugye a dalt a saját hangunkon ami több volt mint lószar. Össeségében ez volt a második legjobb ribancok mert az első legjobb  a legelső volt még augusztusba. Majd hazamentünk hajnalban én,matt,heni,nikola,reni,holi,winti,németadis,betty,sophie,és betty. Igaz hogy németádis,sophie meg betty haza lettek küldve de betty visszajött titokban matt segítségével. Majd via is el lett küldve bár ő azt se tudom mért volt ott mert senki nem hivta-.-" Holi természetesen nem bírta ki ellőtt pár csípős megjegyzést az ilyen olyan dolgaimról. Majd mentem aludni. Mikor felkeltem annyi volt az egész nap hogy hogy lefürödtem és pakoltunk meg jött Bory és elmentünk a mekibe meg a tescoba kajáért. Köszi Bory még1x a mekit.(L). Majd visszamentünk. Reni,Matt,Holi,és Bory már javában benne voltak hogy a köv cover shown mit adnak elő én meg inkább kimentem magamnak sültkrumplit sütni. Odabentről hangos nevetéseket meg viháncolásokat halottam, de nekem nem volt ehez kedvem valahogy nem nevettem azokon a dolgokon most amiken ők. Ilyenkor kicsit magányosnak érzem magam. Csináltam húsgombóc levest is és bementem nézni a másik szobába az Isteni sugallatot. Hajat is mostam, majd mégis bementem a többiekhez megnézni micsinálnak. Az az igazság hogy amennyire mindig kis dolgoktól vagyok boldog olyannyira lehet kis dolgokkal felbaszni, és már az este elején is éreztem kifogok törni. Erre holi csak rátett egy lapáttal, vagyis inkább 2024689325 lapáttal. Nem tudom ki az a barom rajtam kivül aki bírná még azokat a mondatokat amiket ő a fejemhez vág. És ilyenkor azért nem szeretem a Boryt mert csak röhög rajta, mi a faszom ebben a vicces? Bár most nem tette csak szokta de mind1 a Boryt azt szeretem, lekenyerezett. Kb olyan 5 körül mikor már aludni mentem természetesen eltört a mécses ki gondolta volna ez is élvezetes dolog volt hiszen ki nem szarja le. Ma pedig felkeltünk és pakoltunk egésznap, de előtte még elmentünk Holival megnézni újpesten egy lakást ami kurvajó és ki is vettük. És most ugye már mennék fel lakni csak hát kéne kérni az okmány irodából pesten egy papírt amit aláír a főbérlő úgyhogy megint sztem szerdáig csúszik. mesejó. Ja és még át se vettek a suliba. huuu dejó. Kipakoltuk az egész mechwartot és holnap 12 után már télleg az egész üres lesz szal oda ne menjen senki. Ja amúgy tartottunk szombat este egy kis csajos estet, a felírtuk a legszebb lányt,fiút és a legrondább lányt, fiút. Hát senki ne vegye magára erről inkább nem írok semmit, mert a szépség kinek mi. úgyanígy a rondaság. És senki nem tökéletes, sőt lehet rád is mindenki aztmondja hogy ajj de kurvaszép vagy vagy aj de kurva jól nézel ki attól lehet jön valaki aki szerint szart sem ér a külsőd. Persze számít, de ahogy növök annál jobban utálom az olyan embereket akik mögött nincs tartalom. Akikben nincs érték, akik nem tudnak adni csak kapni akarnak. Számítania kell hogy mid van belül. Én ezért maradok egyedül örökre párkapcsolat szinten, mert én csak kinézet alapján tudok szeretni és hiába szeret belém valaki aki nagyon jó ember én mégsem őt hanem a bunkó helyest szeretem tovább aki viszont ügyet se vet rám. Nem is tudom magamat elképzelni mint valaki barátnőjét meg ilyen szinten én hülye vagyok. Ezt nem nekem találták ki, ez a részem elmaradtt. De erről ennyit. Igazából most nem szeretem magam, sztem csúnya vagyok. És egyedül is vagyok, szóval fasza minden. Szeretek mindenkit TERMÉSZETESEN. Csak már megint összevagyok zavarodva. fáj most valami de holnapra elmúlik. napussz.
És hogy mi az a tulajdonság amiről az elején írtam? Mostmár kurvára nem leszek mindenkivel kedves:)



Amikor a földön világra jön egy kislány, összegyűlnek odafennt az égi királylányok hogy áldást mondajanak az újszülöttre.
Mit jelent áldást mondani? Csupa olyasmit kívánni ami boldoggá teszi az életet.
Az áldás nem más mint szívből jövő jó kívánság.
Így történik ez minden kisbaba születésénél, és így volt akkor is mikor te születtél.
A földön sokan várták érkezésedet, és titokban mindenki ajándékot készített neked, hogy amikor elősször nyitod ki a szemed, ne lásd üresnek a kiságyad és a szobád.
Az égi királylányok is elkészítették maguk ajándékait.
Olyan kincsekkel indítottak útnak, amelyeknek a neve ugyan "kincs" ám kézbe venni egyiket sem lehet.
Miféle kincs, miféle ajándék az amit még kézbe venni sem lehet?
Ajándék az is, amikor a nap megsimogatja az arcodat.
Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull.
Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány.
És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.
Te magad is ajándék vagy. És a legnagyobb ajándékot akkor adod amikor mosolyogsz.

 

(Nők Lapja.)



Nikola.:)

Megismerkedés: 2009.08.01. Ferenciek tere.
Mért barát?: Ülj le beszélgess vele pár mondatot és megtudod. Nikola nagyon kedves mindig és minden helyzetben olyan laza, eddig sosem volt olyan fordulat hogy haragudtam volna rá valamiért. Neki el lehet mondani mindent, ő meghalgat, vele lehet tervezgetni. Mindig gondoskodik a jó hangulatról is. Azért is helye van a barátaim között mert szeretem ha része a társaságnak és szeretek vele lenni. Ahogy én látom vele sok jó programot lehet szervezni és sosem felejt el ha eszébe jut egy. Bátran hívom tehát énis fel hogy találkozzunk hiszen akkor az a délután már jó lesz.:)
Közös élmények: glam, már nemis emlékszem de sok program,:D

 

Csak mert ez a kedvenc képem:D

r2783274r

 

Minél többet beszélgetünk valakivel, annál erősebb lesz a kapcsolat kettőnk között.



Félrementek a dolgok, Mégsem voltunk ma anyával pesten, mert nem sikerült egy bizonyos okmányt elintézni ami kulcsfontosságú ahoz hogy felvegyenek pesten az iskolába tehát felesleges lett volna a felmenetelünk:S Holnap viszont arra gondoltam ígyis-úgyis felnézek este körül a mechwartra ha senkit nem zavar és töltünk megint egy jó hétvégét ott, csak még holi nemtudom merre van hogy mondjuk még Nyíregyházán vagy már pesten az kérdéses hiszen msnen még nincs elérhető verzióba. Én ma megintcsak voltam suliba. Egyre jobban megkedvelem a 2 Barbi osztálytársam, meg ma természetesen elsőórában összevesztem a gyakorlat tanárral később beláttam én mondtam dolgokat hirtelenül. Különben tegnap este nagyon összevesztem öcsémmel és anyámmal, mert csináltam magamnak limonádét jó savanyúra ahogy én szeretem hogy milyen jó lesz nekem south park közbe nem leszek szomjas iszogatok, erre beront öcsém a szobámba már mikor aludni készültem hogy hol a limonádé adjak gyorsan. Én meg értetlenül néztem rá mit akar ez itt mikor azt magamnak csináltam, fogtam kiöntöttem még egy pohárral magamnak a maradékot odattam neki erre magából kikelve elkezdi Rádborítsam? Azthittem csak viccel. Tévedttem. Fogta és rámborította. De mindenre ment, a hajamat haggyuk az még jó is neki de a poszterekre az ágyamra a ruháimra. Persze hogy ilyenkor az ember kikel magából, hát elkeztem ordítani hogy basszák már meg h normális ember nincs a világon. Erre kijött anyám h mit ordítok, elmeséltem neki, erre nem öcsémmel kezdett el veszekedni hanem velem hogy hogy néz ki a szobám, ezen is felbasztam az agyam. Szóval idegesítő egy este volt. Ma reggel meg felkeltem és azt láttam csak hogy anyám elvette az internet konvertert, anélkül telefonálni sem tudok. Nem akartam bemenni suliba ezért rendbeszettem magam és bementem anyámhoz hogy visszakérjem, odabent elmondta hogy hol van stb felhivtuk a sulit pesten hogy mi a teendő miegymás, majd ha már bennt voltam a városban úgy döntöttem egyefene bemegyek iskolába. Hát így történt. Most meg jövök haza a busszal, és az aranyi sándor úton a megállóba megpillantom horváth lászló fasztarisznyát. (róla nem kell többet tudni mert arra sem érdemes hogy leírjam ki ő aki ismer annak már úgyis meséltem róla.) Na szal megpillantom, látom szál fel, az volt a legjobb h én a következőnél pont száltam le de gyorsan elfordultam az ablaktól nehogy észrevegyen, felálltam, feltettem a kapucnimat és hátra siettem, majd leszálltam és láttam hogy néz az ablakból ezért még a kezemet is a fejemhez tettem hogy érzékeltessem vele mennyire nem akarom ismerni.
Most csinálni akarok egy olyat hogy véleményt mondatok magamról a barátaimmal és kiteszem ide:D na puszi.



Basszus tele vagyok tervekkel. Végre nincs időm álmodozni csak a minimális mennyiségben hogy újabb és újabb dolgokat akarjak megvalósítani. Természetesen még semmi nincs sínen, de tervek vannak és figyelek minden lehetőséget hogy egyre jobb és jobb legyen. Most suliban vagyok, tegnap is voltam. Ha észrevehető hogy ritkábban blogolok akkor az azért van mert nem tetszik már a design de mindig elbaszom roszabb lesz ha valami újat akarok csinálni, tehát unom nézni a blogomat úgyhogy tennem kell rá majd egy újat. Itt a suliban amúgy nincs semmi, holnap megyek pestre a suli miatt, hogy átvegyenek. Egy baj van a jegyeim:S ritka szarok lettek. Remélem a megnyerő beszédem és anyám kedvessége elég lesz hogy erre a 4 hónapra megszánjon a szabómester. Tegnap unatkoztam csináltam vipen egy privátprofilt de meguntam és még reggel töröltem is. Nekem elég egy myvip is. Még önéletrajzot nem írtam, ami viszont kell hiszen holnap a munka kereséshez, mert 3kor találkozom Ákossal a nyugatinál, meg még Barbival is meg kell beszélnem hogy hol találkozunk hogy odaadjam Ildi jegyét. Jaj hát nembaj, ami baj hogy vennem kell korrektort,szemceruzát, meg még pár csecsebecsét. Ez azért baj mert most hülyének nézhet mindenki de én tiszta nyűgös és idegbeteg vagyok a fogy a készlet hiszen ezekből varázsolok fejet magamnak. Igen kapom a poénokat a kedves barátaimtól: "Wiwienn mire fel te mindig ugyanúgy nézel ki" Lófaszt! Azért kell rám a vakolat és erről nem vitatkozom. Itt ül mellettem már megint az a hájas malac disznó a Rázc Dia, most nem lejárató hadművelet meg semmi de olyan  hülyének gondol, és lebecsül, holott ő az igazán hülye hogy olyan módszerekkel probálkozik amikre azthiszi én nem számítok. De hát balfasznak is születni kell, nélkülük kevés lenne az önbizalmunk. A Gruber Vivi az előbb azzal állt elő nekem hogy bizony én nem fogom tudni eltartani magam meg ugye a szokásos " majd visszasírom még ezt az iskolát" Valami nagyon szarul kéne hogy menjen pesten ha EZT visszasírom majd. De most mért menne szarul? Ez a baj amúgy hogy mindenki ilyen pesszimista lett. Hát szarok a pesszimizmusra, elég ha én tudom miben hiszek, mit akarok, kiket szeretek, kik akarják a javamat, kik a vesztemet és igy már haladhatok afelé amit igazán szeretnék.  Vettem reggel Bravo zöldalmát, amiből már alig van:) Most azt mondogatom magamnak hogy nem vagyok éhes nem vagyok éhes mert ma még alig ettem és amig haza nem érek nem is fogok minden jel szerint. És hazaérni olyan fél6-6körül fogok:S Ami nincs olyan messze, még lesz ezen kivül egy történelem és egy rajz:S De a rajz biztos megint hihetetlen unalmas lesz, nem mintha a törit jobban tudnám élvezni de mint tantárgy a történelem érdekel is:D mind1 haggyuk.



Mit is mondhatnék. Az utobbi napokban percenként komolyodtam egy fokot. A költözés még mindig itt van a nyakamon, bár sosem éreztem azt hogy elmenne tőle a kedvem mert ezt télleg akarom. Csütörtökön meg pénteken nem voltam suliban mert ami nem megy azt ne erőltessük. Most mondhatjuk úgyis hogy a szabadságomat töltöm a nagy meló előtt. Persze az osztályban meg a családban is meg mindenhol elhíreszteltem már a hírt miszerint nem maradok itt háhá de jó lesz nekem pesti lány leszek, pedig sztem nem nagy szám, igazából végre csak magamért fogok felelni és talán fejlődik az akaraterőm, a kitartásom, és a felelőség érzetem.  Anya már most azt emlegeti hogy mi lesz jövőhónapban mert nem olyan biztos ám hogy találok munkát. De! Ez olyan biztos. Hozzá állni nem úgy kell hogy jaaj a picsába úgysem találok de azért keresek hátha de nem fűzök hozzá sok reményt. Nem! Hanem úgy kell hozzáállni hogy dehogyisnem, hogyne találnék, mért pont én lennék az aki nem talál, biztos hogy találok, ha nemis elsőnap de másnap:D Nos mindig optimista voltam, ezután sem lesz ez másképp. Ma voltam mamáéknál hogy ők is támogassanak némi összegel a felmenetelemmel kapcsolatban, természetesen rájuk is mindig számíthatok:) Most azthiszem egy kiadós vacsora kéne nekem és be is fejeztem a mai napot:D Reggel Bory kiosztott hogy én egy idióta vagyok ezt még ide kell írnom, természetesen félreértett mindent amit írtam és a félreértését is tuldramatizálta. Boryról tudni kell hogy mindig "igaza" van. Nem szabad ellenkezni mert úgyis Te kerülsz ki vesztetesen. Lehetetlen meggyőzni arról hogy nem neki van igaza:D De ő igy a legjobb.(L). Attól függetlenül azóta már megbeszéltük, de amit be kell látni azt be kell látni.
Próbálkoztam az Oberhauseni úttal kapcsolatban menteni a menthetőt hogy ugye elkapott a hév hogy én márpedig akkor is kiakarok menni és hogy valaki csak ki tud fuvarozni. Ezért a fanoldalak chatjeiben úgy reklámoztam magam mint a lányt aki olyan ajánlatot tesz hogy ingyen koncertjegy egy ingyen fuvarért Oberhausenbe. Több jekentkező is volt, de egyse olyan aki odaáig eltudna vinni. Biztos kimennék vonattal vagy busszal is de jelen pillanatban több bajom is van mint hogy németországba találomra mendegéljek keresve a stadiont. Volt olyan aki aztmondta ő Kölnbe lakik és csak addig elkéne mennem, volt olyan aki aztmondta lehet h az apjáékkal kitudunk menni Münchenig, vki felvett ugy hogy azt se tudta hol van Oberhausen, és többieknek a szülei voltak smucigok és nemet mondtak. Valószínű ez ugrik, nem mondom nagyon sajnálom. Ez persze másoknak szart sem jelent hogy ó min akadok ki végülis csak egy szar th jegy igyis megyek bécsbe. De nekem ez sokat jelentett volna, egy kicsi álmom. Azért mondom hogy kicsi mert van ennél nagyobb is és fontosabb is, de ez 2 éve vagy másfél éve vitte a mindent. És most itt vannak a jegyek és le kell rólla mondanom. Valamit valamiért. El sem képzelem milyen jó lett volna kimenni, mégsem bánom tulajdonképp azt ami helyette lesz, vagy ami helyette volt. És ezért nem érzem hibának azt hogy most erről lemondok. Néha tudni kell.
Szerdán megyünk fel anyával pestre, és anya találkozik Holival is, elmegyünk együtt a mechwartra.
Holnap meg Valentinnap. Hát erre nemtudok mit mondani. Általánosba volt egy doboz  amibe névtelenül vagy névvel be lehetett dobni a valanetinnapi lapokat, borítékokat. És én mindig bedobtam egyet egy fiúnak, vagy többnek. Volt olyan hogy elkapott a hév és lányoknak is. A legszebb az volt mikor 2.osztályba a morvai gabi aki akkor tetszett ezen a szép napon az eke szandi hajába tűzött virágott és szerelmet vallott neki, én meg csak odaálltam mosolyogni, 8 évesen már tudtam milyen szar is tud lenni az élet:D Azóta mindig visszakísért ez, olyan mint egy átok:D Természetesen sok sztorim van melyből még a legközelebbi ismerőseim sem halottak minden darabot. Az életem tele van viccel:D Nem bánom mert jó nézettségnek örvendene a coolon ha megfilmeznék. Egyszer Bridget Jones vagyok egyszer meg Drew Barrymore:D  Nem mondom hogy nem élvezem.:D

puszi.



Hát úgy néz ki felvesznek egy olyan iskolába pesten ami elvileg kapcsolatban is áll ezzel a sulival ahonnan innen Szolnokról kiiratkozom. Ma voltam bennt a még mostani sulimba és nagyon nem tetszett hogy bennt kellett lennem. Azért nem mert olyan rossz hogy nem tudom normálisan önmagamat adni. Persze ott is röhögök meg beszélek de valami mégis más. Olyan rövid az élet és én nemakarok még egy percet se tovább úgy élni hogy valami nem stimmel, most jött ez a költözés: hülye lennék nem belevágni. Persze a szakmai tanárnő megint szemétkedett hogy majd visszasírom még ezt meg hogy csak leégetem majd az iskolát mert csapnivaló ahogy fércelek stb stb. De most ezekre mit mondjon az ember, igazából sosem veszem a szívemre csak vicces hogy ki kérdezte. Ma felkeltem, jött apám, adott 2ezer Ftot amiből vettem ezt-azt. (málnás apenta,kaja,cigi) Úgy elfáradttam. Igazából a semmittevésben jobban el lehet fáradni mint abban hogy ha egésznap jössz-mész és nem gondolsz a fáradságra vagy az unalomra. Alig várom amikor nem lesz időm unatkozni. Nekem még nagyon sok dolgot meg kell tanulnom. Tisztában vagyok vele hogy olykor komolytalanabb vagyok a koromnál, de még ennél is hülyébb voltam 2 éve. Hát én ahogy növök úgy leszek egyre jobb és jobb. 2 év mulva a mostani énemre majd csak azt fogom mondani h ÚRISTEN. De ezt Boryval kismilliószor átbeszéltük. Anya spagettit főz. Én meg most megyek mert kezdődik a "Már megint Malcolm". Majd jelentkezem.



35789ö

Hát nem szembeszúró hogy a két kiscica ennyire hasonlít németország két szexistenjére?  Hát nem csodás felfedezés? egyem meg a husukat:D



"....amikor azt kezded érezni valakivel, hogy már pusztán a jelenléte, csupán az, hogy együtt vagytok - semmi más, mert másra már nincs is szükség, mert nem kérsz tőle semmi egyebet -, csak a puszta jelenlét, csak az, hogy a másik létezik, elég ahhoz, hogy boldog légy... akkor valami benned nyilni kezd, ezer és ezer lótusz borul virágba egyszerre.... Akkor tényleg szerelmes vagy, és akkor tul tudsz jutni mindazokon a nehézségeken és akadályokon, amit a valóság eléd gördít. A sok-sok szenvedésen, gyötrelmen, szorongáson képes leszel mind túljutni, és a szerelem egyre csak növekszik és virágzik benned, mert ezek a helyzetek mind kihívások, amiket ha meg tudsz oldani, a szerelem csak egyre erősebb lesz benned."

Kár hogy az élet nem egy leányálom.



Hát itt vagyok a jó öreg Ruhaipari szaközép és szakiskolában, kitudja hogy utoljára e. De semmiképp nemhiszem hogy utoljára hiszen még ha át is vesznek pestre akkor is ide még vissza kell jönnöm a papírjaimért. Egyébként beszéltem az ujdonsült osztályfönökömmel és mosolyogva mondta hogy majd kiderül mi lesz velem meg hogy sok sikert kiván, meg beszéltem a régivel is aki mint mindig most is nagyon kedves volt, és drukkol nekem. Amúgy ő volt az eddigi legaranyosabb osztályfőnököm. Nem mondom hogy nem izgulok ha mondjuk átvesznek pestre hogy majd ott sokkal jobban bele kell hajtanom hogy fogom azt bírni de bízom magamban. Mint ahogy már itt bennt az elmúlt órában aki kérdezte annak kifejtettem leírom ide is hogy itt azért tanulok szarul, azért nem látszik rajtam az igyekezet a kitartás hogy haladnék valami felé mert itt nincs célom. Abszolút nem érzem itt hogy afelé haladnék ami nekem jó lenne vagy amit szeretnék csinálni, ez lehet kifogásnak tűnik mert hogy valamit mondanom kell a szar jegyeimre. De nem az és ha majd pesten tanulok végre akkor majd mindenki rájön kurvára nem vagyok hülye mert ott már lesz(van) célom. És ez az amit akartam hogy ne csak a vakvilágba éljek hanem legyen mért. Legyen valami előttem. Itt teljesen más az amit én elképzelek magamnak. Most info van. Persze pesten munkát is fogok keresni. Most itt ül mellettem a Zsuzsi:) És még ezen kivül lesz 1 órám. Rajz. Majd remélem ma betudom festeni a hajam mert kilométeres lenövés van rajta. Mikor suliban vagyok sose tudok normálisan blogolni mert ugye mindenki látja mit írok és úgy az eszembe se jutnak normálisan a mondatok. A lényeg hogy van cigim:) Holnap tehát beszámolok róla hogy mivolt a sulikban mert kettőbe tervezem hogy bemegyek. Nem hiszek a véletlenekben ha ebbe a kettőbe egyikbe se vesznek át akkor azt jelnek fogom venni hogy nem és kész ezt a 4 hónapot fogcsikorgatva kikell itt bírnom. Az egyik sulit Lyoska ajánlotta ahova ő is jár a másikat pedig én ajánlom maganak, ilyen hülye ruhaipari mint ezis, mondjuk lehet komolyab verzióban. Hát mind1, majd ahogy alakul.



Hát most nem nagyon tudok mit írni, a napjaim gondolkozással telnek el. Úgyhogy majd ha jutottam vmire azt majd megírom. Amúgy nincsen semmi. Mindjárt megyek suliba, beszélni az osztályfőnökömmel. Holnap meg pestre megint. KÉsz ide-oda szaladgálás az életem, de nem bánom, addig se unatkozom. Viszont szemetszúrt hogy Billnek milyen más már a testalkata mint mondjuk egy éve volt. Ez bizonyára azért lehet mert sokat edz meg dolgozik rohangál ő is, de most inkább már ilyen vékony szálkás lett mint husosBilles namind1. Hogy nekem ez tetszik e? Tetszik persze de veszített a régi varázsából Billbarátunk.

Bill & Tom Kaulitz MALDIVES BROS Bill & Tom Kaulitz MALDIVES BROS Bill & Tom Kaulitz MALDIVES BROS Bill & Tom Kaulitz MALDIVES BROS

http://i46.tinypic.com/fxw9l.gif


Ugye kedden úgy volt hogy mostanában már nem megyek fel pestre, de aztán kurvaszar volt itthon és rájöttem kicsit változtatnom kéne az életemen. Holi a napokban említette nekem hogy az egyik szoba nálluk a mechwarton kiadó. Elősször csak elgondolkoztam rajta hogy jó lenne de nemhiszem, aztán mégis itthon msnen megbeszéltem Holival hogy érdekelne az a szoba, mert már nagyon elszeretnék itthonról költözni. Ez volt kedden. Másnap felmentem pestre ismét és Holival együtt bementünk egy gimnáziumba hogy átvennének e esti tanfolyamra hiszen ha oda költözöm sulit is kell váltanom és az esti kényelmesebb lenne. De ott természetesen aztmondták ebben az évben még tanköteles vagyok és a ruhaipari ahova most járok dönti el átmehetek e. Amúgy a gimnázium tagozatvezetője tökjófej volt, nem úgy mint másnap szolnokon a riszi igazgatója aki megmondta világosan szó sem lehet esti suliról csak ha egy másik nappaliba átvesznek vagy még ezt a 4 hónapot ott járom ki. Ezért most ugye nappali sulikat fogok keresgélni pesten. Amúgy szerdán nem egyedül jöttem haza, jött velem Wiktor szolnokra és tök jól elvoltunk. Még nem volt szolnokon előtte és most sem sokat látott belőle mert este érkeztünk és az egész egy kihaltság volt. Majd csütörtökön visszamentünk pestre a mechwartra de Matt közölte velünk hogy mennyünk vissza később mert énekórája van, ezért addig elmentünk a westendbe ahol összefutottunk Altaher Diáékkal. Majd visszamentünk a mechwartra ahol már csak Holi volt otthon. Kerestünk ugye még este szakiskolát nekem pesten találtunk is egyet és úgy volt másnap bemegyek de nem mentem be, ugy gondoltam inkább telefonon. Még az este vettünk Wiktoral sebbenzint, amitől Wiktor mint mindig most is tiszta hülye volt. xD Meg megnéztük a Végső állomás 2.őt aminek a közepén kb bealuttam. Csináltunk még túrós derelyét is csokiöntettel:) Na lényegtelen, másnap reggel azaz ma arra ébrettem hogy Holi szolongat hogy menni kéne megnézni az iskolát, én akkor már tudttam ma nem az a nap van hogy megnézzem. Felkeltem kis idő mulva amennyire lehetett rendbetettem magam, majd Wiktor is felkelt, aki am egész nap tiszta nyűgös volt.)xd És elmentünk Boryhoz aki viszont finoman elhajtott minket igaz a CBAig lekisérhettük. Majd Wiktorral volt egy kis nézeteltérésünk, amit mindig utálok ha van, de azthiszem megtudttuk beszélni de éppen elég volt hogy megpecsételje erre a napra a szar hangulatomat. Majd még kicsit utazgattunk pesten ide-oda. Összefutottubk VinczeLacival, Altaher Diával (megintxd), és Szegával is. Majd ment a vonatom, és ennél szarabbul ritkán éreztem magam, mikor elköszöntem Wiktortól. Sőt sosem volt ilyen szar hogy tele lelkiismeret furdalással és még bennem volt a nézeteltérésből adódó sértegetések plussz hogy tudom megy el Londonba és mielőtt megy el most látom utoljára..ennek az lett a vége hogy elkesztem sírni. Rossz egy legjobb baráttól búcsúzni egy olyantól főleg aki mindig mosolyt csal az arcodra BÁRMILYEN helyzetben és aki mellett sose vagy szomorú. Hát kicsit rossz volt látni ahogy egyre kisebb lesz az ablakban és ahogy integet és vágja a fejeket hogy legyen jobb kedvem. Majd persze mivel nem volt jegyem bementem a wcbe és ott utaztam tovább de nem kapott el a kaller.

Most szóval felszeretnék költözni pestre, amiben csak az iskola az akadály, azthiszem ha akarom sikerülni fog.

Wiktor jó utat<3



Hát már annyira nem is érdekel az Oberhausenes út, már kicsit sem fog el a vágy hogy kimenjek. Hazudnék ha ingyen nem tenném meg egy repülőszőnyegel mondjuk de így ezzel a költséges utazással nincs kedvem. Igyis ott a Bécs, ott meg majd kitomboljuk magunkat. Szóval pénteken felmentem pestre szokás szerint, na naponként elmondom mik voltak:

péntek: 14:00 találkoztam volna Wiktorral a westendbe de abból csak 15:00 lett, ezért Holiékhoz elmentem lepakolni a cuccaimat ahol már ott volt Antsi, Matt meg Heni na meg persze Holi. Ott voltunk egy kicsit majd Antsi meg én elmentünk Wiktor elé, aki mostmár pontosan ott volt. Ezután Antsi lelépett haza, mi meg elmentünk capucinozni. Majd vissza Holiékhoz ahol le is ragattunk. És Nikolát felhivtam hogy ne a westendbe talizzunk inkább hanem jöjjön oda. Majd megérkezett elvoltunk, elkészültünk. Ugye a Ribancok éjszakája 5re. És elindultunk, mi Levi, Wiktor meg én az arénába mentünk tortát venni, mert ez volt a mi feladatunk, de legalább ingyen mehettünk be a glambe este. Majd levittük a glambe ahol megpillantottam VinczeLacit alias BubbleTerrorist meg Wintit meg Reptileet meg még nemtudom kiket. Szóval ezek után az következett hogy elmentem Lacival a westendbe Dina elé aki sajnos nem tudott jönni este csak Lacival vmi miatt kellett találkoznia ott. Aztán elmentünk szivart venni. Majd go oktogon, ahol már a játszótéren összegyűlt már megint egy szép kis emo társaság. Én szeretem ezt mert a többséget ismerem és vkiket meg ritkán látok így jó mindig ilyenkor összefutni a nagyával és kérdezősködni hogy mivan vele. Wiktoral vettünk bort meg kolát amiből mindenki kért. Különösen Via aki nem bírta megállni hogy el ne vegye többször is. Kijöttek Boryék is a játszóra mert ugye ők sem jöttek az estére csak mégis kinéztek mivan velünk. Aztán megindult a tömeg a Glam felé, ahol természetesen mint mindig 20órákat kellett várni mire elkeztek beengedni minket, aztán kaptunk ugye a bejáratnál világító karkötőket (amik a tüzijátékon is vannak) ugye mert ennek az estének ilyen szerelmes témája volt hogy aki kék karkötőt viselt az biszex aki pirosat az foglalt aki zöldet az pedig szabad és a cél az volt az este alatt hogy megtaláld életed szerelmét ha még nincs meg.  Hát igaz Single's nightnak indult de hát nembaj az hogy kicsit átalakult. Mondjuk a karkötő sajnos számomra nem sokat ért.  Amúgy most a Ré5 jóvolt, nekem eddig a 4 volt a legszarabb de ez határozottan sokkal jobb volt. És hogy mik voltak az éjszaka folyamán? Sunázások itt-ott de nem én persze=D nevetések itt-ott, karaoke itt-ott stb viccek. Meg hát ugye a szokásos hangulat. A képek is egész jók lettek rólam sztem mert azért az előző ribancok éjszakáin akad egy kettő ahol van fejem. Lyoskával szanaszét nevettünk magunkat mert mi vittük fel a tortát az ünnepelteknek is annyira röhögtünk tortával a kezünkbe és szartunk hogy a szinpadon leejtük hogy az már vicces volt. De egész jól eltelt azaz este. Kb olyan 5körül mentünk Holiékhoz vissza.(Matt,Wiktor,VinczeLaci,HerényiBarbi meg én.) Ahol egyből aluttunk.

szombat: Nem emlékszem hogy keltem fel vagy hogy mivolt, ja de mert emlékszem arra ébrettem hogy elszakatt a felsőm pántja meg hogy Laci mond vmit. Matten kivül még mindenki ágyban volt. Ezután kimaradnak részek, de nem is csináltunk semmit mert csak punyattunk meg pihengettünk. Matt pedig kitalálta olyan délkörül hogy ő most lemegy kecskemétre a Robihoz mert már milyen régóta tervezi. És hogy megy vele a Wiktor meg a Dewö. Hát egy kicsit szomorú lettem mert hát oké így is tudok maradni de nehogy már elmenjenek az úgy tök szar. De végül az lett hogy csak Dewö ment Mattel mert Wiktor maradtt(LL), Így a a kora estét Holival Wiktorrral meg Henivel töltöttem, hozzátéve hogy Heni egésznap aluddt. Ja de még előtte ki ne haggyam kikisértük Mattéket a nyugatihoz mert onnan mentek kecsóra, utánna beugrottunk a StarKebbaba ahol Barbi evett egy menüt. Majd onnan mentünk vissza a mechwartra, ahova jött a Bory, mert Barbi Borynál aludt az éjjel. Majd ezután netezgettünk meg cigizgettünk. Ez a nap csupa semmitevésből állt de kényelmes volt.  Majd Holi elment a glambe mi meg 3an ottmaradtunk (heni,wiktor én) és kitaláltuk hogy filmet akarunk nézni. Ez kérlekszépen tartott éjjel2ig de volt az már negyed3 is nem jött össze mert mit összenem baszakodtak meg nem tudttuk eldönteni hogy milyen filmet nézzünk. Időközben benézett CH is, aki pár óra múlva el is ment mert szólította a kötelesség. Én meg már nem is emlékszem hogy most mi néztünk e filmet vagy nem. Hajnaltájt beállított Holi részegen is biszívatta Bettyt telefonon:D Lényeg hogy 6kor aludttunk el, bár arra emlékszem mennyit nevettem Wiktornak mert olyan vicces volt mindenre fejeket vágott. :D És aludtunk.

vasárnap: Hát ez bonyolult mi volt reggel ébredésnél mert lehet jóra emlékszem lehet nem. Ahogy dereng azaz hogy kaját készígetünk magunknak a szobában mert Holi behozta a sajtospárizsit én meg reszeltem magamnak sajtot. Azthiszem itt is egésznap a lakásban voltunk. Ja igen csak aludtunk meg miegymás. Majd én és Wiktor kimentünk Matt és Szabina elé a nyugatiba mrt most jöttek ugye meg kecsóról. Majd miután visszamentünk Mattel a mechwartra, mi mentünk is tovább Wiktorral a nővéréhez. Majd onnan vissza megint a mechwartra. Ahol már Matt közölte hogy mi is megyünk velük Wiktoral az Estefánohoz amit nemtudom így kell e írni tök mind1 mert nem kérdeztem és nemtudom de mégsem írhatom most azt hogy egy sráchoz mentünk. Úgyhogy mitvolt mit tenni mis mentünk az Estefánohoz. Külön mentünk Heni-Matt metroval én meg Wiktor meg villamosal mert nem volt kedvünk 3száz forintokat kiadni a hülye jegyért. És ott találkoztunk. Majd az az este úgy telt hogy ettünk pizzát, meg néztünk filmeket, meg mást is xDDD Wiktor szokás szerint sbzgetett amitől befleselte hogy Veres Robi MCDC kijön a tvből és beszáll David Guetta kocsijába.xD Beszélgettünk majd aludttunk. Igazából se nekem sem Wiktornak nem sok kedvünk volt menni de mentünk hiszen gondoltuk majd jó lesz meg ha már Matt megbeszélte. Na és kb olyan 5 tájban aludtunk.

hétfő: Úgyvolt hogy ezen a napon megyek haza. Ja nem mert eleve vasárnapra volt kiirva de Wiktor rávett hogy maradjak. És hétfőn is rávett. De mikor felkeltem Estefánoéknál muszáj volt hajatmosnom, szóval azzal kezdtem a napot. És azzal hogy Betty hivtott telefonon hogy ott van a Mecwarton nyissuk már ki neki az ajtót mert Holi nem nyitja ki azért mert Bettynek iskolában lenne a helye nem pedig nálluk.  De mondtam ugye neki hogy most mi nem ott vagyunk de várjon meg sietünk. És Wiktoral másfélórán belül mentünk is visszafelé. Ott már várt Betty, Holi pedig fáradttan nyitott ajtót. Ott csak ültünk az ágyon és dumálgattunk, nevetgéltünk. Szokás szerint én lettem a téma a hülye dolgaimmal.xD Néztük a képeket az edigi Ribancok éjszakáiról. Utánna csináltunk kaját és elmentünk a Mammutba elkisértük Holit vásárolni. Ami után szétszélettünk mert Bettyért jöttek kocsival, Holi hazament mi meg Wiktoral a növéréhez mentünk ruhákért mert Wiktor mégsem hétfőn ment Londonba hanem majd pénteken fog. Mikor visszamentünk olyan jó volt, csak befeküttem az ágyba és aludttam. Meg volt cigink is(L). Ment a Már megint Malcolm de olyan fáradt voltam hogy még azt sem tudtam nézni. Az volt a terv hogy 22ig alszunk mert este glam volt betezervezve. Én kicsivel hamarabb ébrettem fel mint Wiktor és ezaladt az idő alatt Holi megcsinálta a hajamat meg a sminkemet. Majd felkelt Wiktor is és jött értünk a karaoke taxi ami amúgy kurvajó. Annyira jó hogy nemtudom elmondani, nekem nagyon tetszett. Majd a glambe szintén karaokeztunkxD olyan 3körül jöttünk el taxival de már simával sajnos. Én jóléreztem magam. Még beugrottunk kaját venni a nonstopba, fennt viszont én csak megint lefeküttem és talán ha nem is egyből de nem sokkal később már aludttam is.

Ma: Nem sokat tudok mondani. Úgy volt 8kor kelek de nem jött össze csak 10 lett belőle. Ezért csak a 12:28as vonatot értem el szóval ma se tudtam bemenni iskolába. Reggel elköszöntem Wiktortól mikor indultam hiszen most kitudja mikor látom utoljára mert hát ha pénteken utazik én már addig nem megyek fel pestre. Aztán olyan szomorú lettem emiatt. Hiszen mikor pesten vagyok majdnem mindig vele vagyok, hát hogy fog hiányozni már. Fel is hívtam a vonatról hogy vigyázzon magára. Őt télleg nagyon szeretem. Majd most hazajöttem és ettem is már. Ezután fogok fürödni. Itt van pár kép a rajos dolgokról:D szija.

 

free image hostfree image hostfree image host